Menü Bezárás

Orgona ága és az anyák napja

Tele virággal, mosollyal, öleléssel, megható filmekkel minden gyermek és édesanya átszellemül kicsit május első vasárnapján. Aztán jönnek azok a fránya könnyek. Örömtől, bánattól, kinek-kinek mitől. Aki maga mellett tudja az édesanyját, az hálája, szeretet, aggódása jeléül, aki így, vagy úgy elveszítette, annak a hiány, az ordító hiány, a fájdalom miatt.
 
Az anyaság a világ csodája. Az égető vágy megfogalmazása, kimondása önmagunknak; készen állok a befogadásra, arra, hogy anyává váljak. Meghatározó sarokpont egy nő életében. Megfogan egy nő szíve alatt, a méhében az élet, amelyet szívével, lelkével minden rezdülésével táplál. Az anyaság érzése a befogadás mellett a teremtést, az újra rendeződést, a változást, a “valami új, más lesz” érzését is hozza.
 
Mert, ugye, minden megváltozik. A testünk, a lelkünk, a mi viszonyulásunk és érzékenységünk a külvilág felé és a külvilágé felénk. Ahogy gömbölyödik a pocak, egyre másra jönnek a rácsodálkozások, a kérdések; Fiú lesz vagy lány? Mikor? Jaj, hogy fogják hívni? Ebben az időszakban testünk átalakuló kontúrjai és arányai miatt nyilvánvalóan megnő az egészségünk, a hogylétünk iránt érdeklődők száma. A várandós nő a figyelem középpontjába kerül. De így van ez jól.
 
Miközben lélekben különleges izgalommal jómagam is készülök minden évben május első vasárnapjára, érzékenyebben érnek bizonyos gondolatok, hatások a virágok, az ajándékok mögött.
 
Egy anya vágya gyermekei szemébe nézve lehet-e az, hogy érezze gyermekei figyelmét, hogy érezze azt, hogy gyermekei meghallgatják és fontosnak tartják őt, vagy azt amit mond.
 
Figyelni, hallgatni, értékelni.
 
Mutatjuk-e, mondjuk-e eleget, hogy mi rejlik, milyen érzések vannak a mosolyok, a könnyek mögött? Vagy talán valami bent reked, mert már megint irányítani szeretnék egy olyan folyamatot, amit talán nem is lehet.
 
Sokféle fórumon az anyák szerepéről, saját élményekről lehet olvasni. A rózsaszín képek mögött felsejlenek nehéz küzdelmek is, olyan történetek, amelyek az anyaság próbatételeit őszintén vállalják.
 
A két gyermeket nevelő édesanya, aki elveszítette második gyermekét, hároméves kislányát az harmadik gyermeke születése után, háromgyermekes édesanyának érzi magát. Milyen erő, belső küzdelem kellett ahhoz, hogy  elkísérje és el tudja engedni őt. Milyen utat járt be, hogy feldolgozza, mi történt és megértse mi is az a kincs, amelyet kapott és hogyan is kell őriznie azt?
 
Aztán vannak, akiknek még nem adatott meg az anyaság, bár minden zsigerükben ott rejlik az érzékenység, a figyelem, a gondoskodásra, az alkalmazkodásra való hajlam, minden, ami ahhoz kell, hogy valakire azt mondják, „milyen jó anya!”
 
És persze sorolhatnám még azokat a nőket, azokat a történeteket, akik ott belül megélik az anyává válás vágyát, vagy, akik szeretnének még több gyermeket, de a férjük, pasijuk nem támogatja az ötletet, vagy azok, akik „kifutottak” az időből, mire megtalálták az igazit. És ott vannak persze azok a nők, édesanyák, akiknek betegen született a babájuk, vagy elveszítették a szülésnél, vagy lemondtak róla (!).
 
Anyák vagyunk, vannak. Sokan, sokfélék. De milyenek is? Fejben már kezdjük is sorolni az elvárásoknak megfelelő jelzőket a tökéletes anyaképről. Az anyaság nem tökéletesség, sokkal inkább a gondoskodás elemi öröme és fáradhatatlansága.
 
Ja, és akkor milyenek is az anyák? Akkor most vannak rossz és jó anyák? Ügyesek és ügyetlenek? Türelmesek és türelmetlenek? Olyanok, akik tudnak szeretni, és akik nem? Hmm. Egyszerűen vannak, vagyunk! Gyermekünk születésével láthatatlan jelölést kapunk, „Életed végéig anya vagy!” felirattal.
 
Partvonalról pedig senki nem tudja megítélni mi rejlik az anyai szívben; ki milyen anya, mit érez belül, miért és miként cselekszik. A család pedig a legközvetlenebb, támogató, biztonságot adó közeg kell, hogy legyen számára.
 
Egy biztos, egy édesanya bárhol is van; az, hogy megfáradt kezével képes-e még ölelni, tud-e kedves hangján hozzánk szólni, mind nem számít. Vagy mégis, nagyon is,  lelkünkben ő marad az éltető kapocs, a szeretet, az ölelés, a gondoskodás, az erő, a bátorság, a bizalom, az alkalmazkodás, a lemondás példaképe az aranyzsinór, az orgona illatos ága, amelynek – legyen öröm vagy bánat, siker vagy kudarc – oly sok mindent köszönhetünk.
 
Köszönöm, hogy van kinek mondanom, én is hallhatom, hogy Boldog anyák napját, nagyon szeretünk, anya! 

 

Related Posts